Ma délután hivatalosan is vége lett  a tanévnek, ennek eredménye két bizonyítvány. A zeneiskolain már szerdán túl lettünk, onnan már akkor két ötöst hozott haza a nagylány. A maiakkal pedig igazán érdemes dicsekedni.

Andoré még csak szöveges értékelésű, mivel elsőben még csak ilyen van. A félévihez hasonló bejegyzéseket kapott, viszont a magatartását javította jóról példásra, a tantárgyankénti értékelése jól megfelelt mindenből. A szorgalma maradt jó minősítésű, legalább lesz mit javítania jövőre, remélem ez a kicsi szépséghiba jövőre már nem lesz ott. Viszont rengeteget fejlődött, kifejezetten dicsérték a tanítónénik hogy szépen olvas, matekból is mindig dicsérik, az írásbeli munkáján kellene javítania, egyelőre sok hibát vét akár diktálás útján, akár sima másolás útján, akár emlékezetből ír. Türelem és fegyelem, odafigyelés.

Adrikáéról... jópár éve tettem fel egyik kolleganőmnek a kérdést bizonyítványosztások idején: csak azt mondd el miből nem lett dicséretes a lányod! Hát nekünk is ezt egyszerűbb most felsorolni:-) Magatartás, szorgalom példás, nyelvtan, ének, tesi jeles, irodalom, környezet, matek, rajz, technika kitűnő (ez a dicséretes ötös új neve). Ha Andornál azt mondtam azért van egy jó hogy lehessen még javítani akkor itt nem azt mondom, hogy innen már csak rontani lehet. Ilyen maradjon, nagyon büszkék vagyunk rá(juk)!

 A nyári szünet egyébként csütörtökön kezdődött, a héten van az első tábor: logi-suli. Nagyon tetszik nekik! Jókat játszanak, stratégiai játékok, társasjáték, kézművesség tarkítja a napjukat.

 sexelünk, nem csak Danielláék...

Történt pár napja, természetesen a vacsora asztalnál mikor mindenki szépen együtt ül és nyugodtan eszik és figyel a másikra, hogy elsőszülöttünk a következő kérdést intézi hozzánk:

 - Anya, apa válaszoljatok, de őszintén és ne beszéljetek félre, igaz választ akarok hallani: szoktatok ti sexelni?

A mi válaszunkat és a történet folytatását pár poszttal lentebb olvashatjátok majd, addig is felteszem a kérdést: ti mit válaszoltatok volna?

Kezdem a jóval, így haladunk időrendben.

Mióta blogolok olyan bejegyzés még nem is volt, hogy lagziba ment a család! Ennek az az egyszerű oka van, hogy utoljára 7 éve voltunk, igaz akkortájt alig 9 hónap alatt háromszor. Ebből kettőt Andorunk még a pocakban ugrált végig, a harmadiknál pedig félévesként a hordozóban élvezte a zenét.

A mostani esküvőnél a vőlegényt ismertük, Apa egyetemista kori kolis társa. Amióta én ismertem mindig nyúztam a "mikor nősülsz meg?" szöveggel. A lassan 15 éve rendszeresen elhangzó kérdésre végre eljött a megnyugtató válasz és egy meghívó.

Mivel vidékre kellett utaznunk, majdnem 300 km-re ahol gyakorlatilag a lagziban senkit nem ismertünk így előbb meggondoltuk, hogy melyik családtagot vigyük magunkkal. Azt rögtön tudtuk, hogy Áron most ebből a buliból kimarad, nem szeretnénk este 10-kor ágyba ájulni. iskolásaink viszont jöttek velünk. Nagyon ízléses, igényes, jó hangulatú kb 260 fős igazi vidéki lakodalomban mulattunk hajnal 3-ig - ekkor már Andorunk kérdezte hogy mikor van vége - és mi jobbnak láttunk így hogy akkor most. Előző nap mindkét gyermek osztálykiránduláson volt, így elég fáradtak voltak, no meg a tanév utolsó heteiben már eléggé érződött rajtuk, hogy inkább aludnának mint nem, szóval elégedettek voltunk, hogy így is végigtáncolták velünk és nagyon élvezték a mulatság minden percét.

Azt már megszoktam, hogy születésnap és halál együtt jár, vagy legalábbis vidámság és szomorúság váltja egymást, mintha valami egyensúlyra kellene törekednie, nehogy valamerre elbillenjen a mérleg nyelve, nehogy túl sokáig örüljünk, ünnepeljünk.

Hónapok óta félünk ettől a bejelentéstől, amit kedd reggel hallottunk. Velem egyidős anyuka , akit (férjével együtt hisz osztálytársak, évfolyamtársak voltak) mellesleg 23 éve ismerek, hisz középiskolában, egyetemista korában egy évfolyammal utánam végzett, majd a sors úgy hozta hogy munkatársak is lettünk, bár sosem voltunk közvetlen munka kapcsolatban, akit igazán akkor ismertem meg, mikor a lányaink osztálytársak lettek és olyan barátnők, amilyen barátságot 7-8-9 éveseknél ritkán lát az ember - szóval ezt az anyukát támadta meg az a gyógyíthatatlan betegség 4 éve, amiből akkor felgyógyult, de most áttétek jelentkeztek. Pünkösd hétfőn ért véget a szenvedése.

Nyugodj békében Andi!

azaz: Anyák napjától gyermeknapig egy (két, há') szülinapon át.

Már nem is mentegetem magam, aki olvas(na)rendszeresen bizonyára látja, mennyire ritkán írok.

Most egy teljes hónap történései következnek.

Május 1: Szokásos, minden évben beszámolok róla, munkahelyi majális. Igen,egy kis kikapcsolódás, amikor munkatársakkal nem munkáról beszélgetünk, hanem minden egyébről ami nem fér be a napinyolcba, a gyerekek pedig közben ugrálóváraznak, immár hárman, vagyis a mi családunkból is hárman.

Aznap volt Anyák napja...Andorka iskolában készített ajándékát aznap kaptam meg, mivel nekik nem volt külön ünnepi műsoruk számunkra, viszont nagyon szép ajándékkal kedveskedtek nekünk.

Adrikáék osztályában volt ünnepség, műsor. nagyon szép, nagyon megható de erről többet nem írnék, nem csak emiatt sírtam végig (maradjon ennyi meg a rossz emlékekből, hogy kis barátnőjének az anyukája nem tudott ott lenni, kórházban volt).

És végül eljött Áronka első ovis szereplésének napja is.-) Nagyon kíváncsian vártam, és biztos voltam benne, hogy szerepelni nem fog, leginkább arra tippeltem, hogy az ölemben üli majd végig. Egy szerdai napra esett, ráadásul előtte két nappal belázasodott, majdnem két hónapi ovis élet után mondhatni épp ideje volt. De az óvó nénik azt mondták nem lesz félóránál hosszabb a műsor, és már lázas sem volt, így megpróbáltuk a lehetetlent. Nos, a megérkezéskor a szomszéd szobában gyülekeztek a gyerekek, amire Áronunk egyből sírással reagált. Mire a terembe bejöttek és a műsor kezdetét vette a sírás abbamaradt, az ölembe sem ült, viszont szó nélkül csinálta végig az egész műsort. Azaz meg sem szólalt.-) Majd megnyugtattam az óvó néniket, hogy otthon viszont hallottam már többször is minden verset, mondókát, dalocskát, hát csak itt nem sikerült. Sebaj, legalább nem sírt, nem ijedt meg. Csak hallgatott. És leginkább zsebredugott kézzel csinálta mindezt;)

Hónap utolsó napjaiban Apát ünnepeltük. Kerekedett:-)

Szülinap nem csak a családunkban volt, hanem a gyermekeink osztálytársai is öregedtek egy kicsit: mindkettőjüknek volt egy-egy meghívása. S ha már buli buli hátán: eljött  a gyermeknapi hétvége is: kívánság szerint Vidám park, állatkert, majd igazán csak pár percet élvezhettünk még a Simonyi Óbester napok programjából. (ha engem kérdeztek volna, itt lettünk volna egész nap, node az én gyermekkoromnak már rég vége).

S még hátravan egy nap ebből a hosszú hónapból, esemény még mára is volt. Eredetileg Andorral mentem zeneiskolába, felvételi meghallgatás volt. Vittem Adrikát is, (aki sikeresen két ötössel zárta első évvégi szolfézs vizsgáit), bár a hangszeres meghallgatás csak egy hét múlva lesz. Andorral még nem is gondolkoztunk hangszerben (illetve de: ő mindenképp zongorázni szeretett volna/szeretne), Adrika viszont a fuvolától úgy tűnik eltántoríthatatlan. ja, voltunk pár hete egy hangszerbemutató koncerten, ott sem érdekelte semmi más, csak a fuvola). Hát ma elmentünk a felvételire, ahol  - bár csak jövő héten lesz a hangszeres felvételi -  az egyik teremben hegedűre volt meghallgatás. Tettünk egy próbát...Úgy tűnik, mindkét gyermeknek sikerült, fel vannak véve (bár Andor szolfézs felvételijének sikeréről csak hetek múlva lesz visszajelzés). Én örülök, hogy sikerült nekik a hegedű, most azzal próbálkozok  - Adrika eléggé fuvolapárti, de oda állítólag irtó nagy a túljelentkezés - hogy ha nem tetszik neki a hegedű akkor egy év múlva vált. Kíváncsi leszek a kitartásukra. Megjegyzem, volt ott egy hegedűtanár, aki már telítve van, mert kicsi gyerekekkel foglalkozik, ovisokkal, azt mondta három éves a legkisebb tanítványa, akivel még csak 10 percig tart egy foglalkozás. Mire egyből bevillant, hogy van nekünk is egy 3 éves gyermekünk, aki valószínűleg szeretné majd kipróbálni a tesók hegedűjét, amin majd tanulni fognak. Szóval jeleztem, hogy van egy háromévesünk...Úgy tűnik, ő is be lesz iskolázva:D

Amikor 10 éve és pár napja a Kaáli Intézet kapuján először beléptem, még nem sejtettem, de nagyon örültem volna ha valaki azt mondja hogy nekem lesz majd egyszer 3 gyermekem. Valószínű akkor azt hittem volna, hogy a beültetés lesz olyan sikeres, hogy 3 embrió megtapad és mindet szerencsésen ki is tudom hordani és egy terhességgel be is fejeződik nálam a címben említett dolog. Máshogy alakult. Történt még csoda: természetes úton fogant gyermekek, egy meglepetésszerű és egy tudatos tervezés eredménye. Szerencsére sokan vannak akikkel ez megtörténik, én személy szerint több olyan anyukát, családot ismerek, akik hozzánk hasonlóan jártak.

Olyat viszont nem, akikkel az történt ezek után, ami most velem. Mikor Áronka előtt egy harmadik gyermekben még gondolkozni kezdtünk én azt a korhatárt jelöltem meg magamnak, hogy 35 éves koromig ha lesz pozitív teszt, lesz baba, ha nem akkor nem. Kettővel is kerek volt a világ, volt egy lány és egy fiú. Aztán Áronka nemhogy jelezte, hogy jön, hanem meg is született 35 éves koromra. Nagyon örültem, hogy a terhesség alatt nem kell kitennem magam felesleges genetikai vizsgálatoknak, vetélés kockázatával járó felesleges dolgoknak. A születése után úgy gondoltam, most már elég. Van 3 gyönyörű gyermekünk, nagycsaládosok lettünk, ennek minden örömével, nehezével. Jött a tudatos családtervezés következő fázisa, a fogamzásgátlás

Amiről most írni akarok, elég nehéz elkezdenem. Talán nem véletlen hogy kaptunk még egy esélyt, hogy szülők legyünk. Egy negyedik esélyt...Több mint két hete, lassan már három, hogy érezni kezdtem azt a más hangulatot, ami eddig háromszor történt meg velem. Nagyon kétségbe estem, és mielőtt eljutottam volna egy tesztig, már törtem a fejem. Három gyermekre van kapacitásom, nem vagyunk már annyira fiatalok, Áronos terhességem sem volt valami könnyű már, és a türelmem sem annyi, hogy még egy gyermekre elegendő legyen. Fel is kellene nevelni. S bár életem legszebb korszaka volt mikor velük voltam itthon, legtöbb örömet ők adják és tényleg életem, életünk fő értelmei, de nem mertem ennél többet vállalni.

Igen, a teszt pozitív lett, és utána jöttek a szokásos dolgok, UH, halvány remény, mert a korától kisebb volt, hátha nem is fejlődik ki, aztán a kétségbeesés, mert mégis, az egymásnak ellentmondó tanácsok, percenként változó hangulat, tomboló hormonvihar bennem, az első terhességi harmad minden kevésbé szépsége, közben teljesen felkavaró anyák napja és anyák napi ünnepségek, miközben egyre inkább körvonalazódott, hogy nem, nem szabad.

Saját magamat legyőzve, csakis az eszemre hagyatkozva (szívvel ilyet nem csinál az ember) hoztam meg a döntést.

Péntek 13-án lettem túl rajta.  Testileg.  A lelki része folyamatosan zajlik, nem tudom az mikor fejeződik be.

Kommenteket ne küldjetek...Ide ne!

Az ovibaszokást eredetileg úgy képzeltem, hogy mindjárt az első naptól egész napra marad Áronunk, hogy ezt szokja meg - ne azt, hogy fél nap múlva egyedüliként őt elhozzák mamáék a csoportból. Aztán mégis úgy alakult, hogy félnaposként kezdte. Pár hét múlva hallottuk a dadusnénitől, hogy érdeklődik tőle gyermekünk, hogy mikor fogja az ő kiságyát is kikészíteni? Akkor kaptunk az alkalmon és a közelgő hétvégén el is döntöttük, hogy hétfőtől egész napos lesz. Aztán hétfő reggel a fiatalember mégiscsak úgy döntött, hogy nem akar ő ott aludni. Ismét eltelt pár hét, közeledik az anyák napi-évzáró ünnepség, amire nem csak délelőtt hanem délután is szoktak gyakorolgatni a gyerekek. Nem mintha nem tanulna meg minden verset még aznap mikor először hallja, de mégiscsak úgy gondoltam, hogy jobb lenne, ha megpróbálkoznánk az oviban alvással is. Az elmúlt húsvéti hétvégén már beszéltünk is róla Áronnal és tiltakozás sem volt. Igen, ő itt alszik az oviban. Kicsit mondjuk akkor lepődtünk meg, mikor hozzátette : és mama is! Hoppá, erre azért nem számítottunk.

Szerdán aztán a rövidke tavaszi szünet utáni első nap úgy vittük be az oviba, hogy otthon hagytuk az alvókáját végre kipróbáljuk a bennalvást. És már túl is vagyunk rajta! Gond nélkül aludt el, a mamáék által bevitt alvókával (Pincsikével). Zökkenőmentes volt az ovis beszokás.

A múlt hétvége természetesen G.mamánál telt, szerencsére nagyon szép tavaszi időben, egész nap kinn az udvaron, illetve a tyúkólban:-) Leendő farmerlányunk hatékonyan besegített mamának a kiscsibék etetésébe, és hogy hogy s nem, ha Adrika mamáéknál jár a tyúkok is jobban tojnak. Hiába, gazda szeme.

A tavaszi szünet első két napját itthon töltöttem a gyerekekkel, tudtunk kicsit Húsvétra készülni, tojást festeni. És tavaszi nagytakarítani. Bizony, komoly segítséget nyújtanak már nekem. Ünnepre visszatérve: az oviban és az iskolában is volt locsolkodás, csokitojás ajándék. Sőt az oviba egyik anyuka (vagy apuka) vitt be két nyuszit szerdán, a gyerekek örömmel simogatták. Csak hallottunk róla az óvó néniktől, de biztos nagyon aranyosak lehettek, nem csak a nyulak, hanem elsősorban a nekik örülő gyerekek.

Hétfőn délután fogadóórára mentem. Ez az a program, amire azt gondoltam nem fogok járni, de hát muszáj. Andoréra. Magatartása szerencsére jóirányba alakulóban (iskolában), tanulása - hát változatos. Nincsenek nagy gondok, csak sajnos figyelmetlen, de nagyon. Mateknál ennek még nincs nagy hatása, magyarból, főleg írásból viszont rengeteg hiba a következménye. Sikerült is a végén teljesen elkeserednem, annyira, hogy amint vége lett Andornál a fogadóórának mentem is át Adrika tanítónénijeihez, hogy valami jót is halljak;)

Kedden volt az első szülői értekezlet Áronka ovis csoportjában, legalábbis nekünk az első. Végre jó hírek. Meglepő, hogy az elmúlt 4 évben ugyanabból a csoportból mindig úgy jöttem ki szülőiről, mint akit kifacsartak, itt ezekkel a szülőkkel teljesen más volt, azt hiszem most mindegyik gyermekem jó közösségben van. Büszke voltam a legkisebbemre, hisz végigbeszéltük az egyéni fejlődési lapot és megnyugodtam, hogy mindent "tud" amit egy kiscsoportosnak "tudnia kell". Közben persze jókat nevetünk azon, ahogy ezt a tudást kiszedik belőle:) Pl. tisztába van-e a "le" szavacska fogalmával. Játékos módon próbálkozik óvó néni: Áron, dobd le a földre a babzsákot. Áron persze magában úgy gondolkodik, hogy földre nem dobálunk semmit, mit képzel óvó néni - és nem csinálja meg. Mikor azonban a labdával kellett ugyanezt megtenni, már tudta hová kell dobni.

Ujjfestést gyakoroltak a héten, húsvéti képet készítettek, nyuszival, tojással. Kezet össze nem koszolunk, nem volt hajlandó az ujját a festékbe nyomni. Óvó néni mentő ötlete másnap: fültisztító pálcika...Azzal már sikerült! És csodaszép lett, bár gondolom sok segítséget is kapott hozzá.

Szerdai napról most nem érdemes beszélni, majd két év múlva ha kerek lesz az évforduló...

Csütörtökön nagy tavaszi ruhavásárt terveztünk, félig sikerült is, illetve félig se, mert mindössze két gyerek lett ellátva ruhákkal. Azért a délutánunk-koraesténk így is jól eltelt vele.

Pénteken iskolai programunk volt, alapítványi esten voltunk. Megjegyzem ez volt az első olyan este, mikor mindhárom gyerkőc mamáéknál aludt, nélkülünk. A bálon nagyon jól éreztük magunkat, csak azt sajnáltam, hogy kevés szülő volt, Adrika osztályából például csak mi voltunk, Andoréktól is mindössze velünk együtt 4 házaspár. Életemben talán először tombolán is nyertem, hogy mikor fogom beváltani a svéd masszást még nem tudom:-) Azt is ki kell próbálni egyszer. A bált persze megelőzte a munka előtti fodrászhoz majd munka utáni kozmetikushoz rohanás.

Munkahelyről most semmit, eléggé felpörgött hetünk volt ott is, van mit kipihenni hétvégén. Ami így elég rövid volt, mert a bálról már szombaton értünk haza, aztán hétvégi bevásárlás, tanulás a gyerekekkel, szokásos házi munkák. És lassan vége is. Pihenés  nélkül.

Mostanában hozzám felnőtt ismerőseim azt a kérdést szegezik: milyen a munka, megszokták már a gyerekek, hogy dolgozol? És Te?

A gyerekeket két részre lehet osztani: iskolások és egy darab ovis. Az iskolásokat különösebben nem zavarta meg a változás, ők eddig is annyit láttak, mint mostanában. Áronka szerencsére egy könnycsepp nélkül szokott be az oviba, és egyelőre nem látni rajta, hogy megviselte volna a változás. Persze jó dolga van, de erről már írtam többször. Továbbra is félnapos ovis, bár volt már kis reményünk, hogy változik a helyzet. Múlt pénteken ugyanis azt mondta a dadusnénije, hogy tőle már kétszer is megkérdezte Áronka, hogy a labdás kiságy mikor lesz kiszedve? Akkor az volt a válasz, hogy anyáék még nem mondták, hogy itt aludhatsz. No erre a labdára le is csaptunk és illetékesnél rákérdeztünk, hogy lenne-e kedve az oviban aludni. Határozott igen volt a válasz, egész hétvégén. Biztos ami biztos hétfő reggel megkérdeztem ,hogy akkor vihetünk-e alvókát, de akkor már nemet mondott és ezt az állapotot azóta is fenntartja. Kezd azért egyre szorosabb kapcsolata alakulni az ovistársakkal, neveket is kezd emlegetni, ("hát...Sárival barátkozok"), kevésbé jellemző már, hogy az óvónénik lába alatt van. Kedden már valamennyit tornázott is, eddig két keddi tornafoglalkozást csak végigült (nézőnek is lenni kell). Óvónőkkel, dadusokkal nagy haver: hozták el mamáék az oviból, dadusok kérték a puszit Árontól. Válaszok: az egyikhez: Te már kaptál. A másikhoz: Te pedig majd máskor kapsz! Mentségére legyen mondva, másnap bepótolta.

Munkára visszatérve. Nekem is meg kell szoknom a változást. Azt gondolom, most könnyebb volt a visszatérés, mint 5 éve, talán amiatt is mert akkor újdonság volt a gyerek-munka-háztartás összehangolása, most a gyerekek száma nőtt "csak", de nem ismeretlen már hogy egyre több mindenre figyelnem kell, bár érzem mindenre kevesebb időm van.

Maga a munka...Szokatlan. Megint új munkakör, már a sokadik helyem az elmúlt 15, bár aktívan talán csak 7 évben. Vannak érdekes részei, előnyei az előzőekhez képest, de még annyira az elején vagyok, és annyi mindent kel megtanulnom, mire elmondhatom, hogy ezt is tudom magabiztosan csinálni. Türelmetlen vagyok megint, jó lenne már mindent tudni, pedig ehhez évek kellenek még. Ami szokatlan, hogy az egyetem alatt tanult dolgoktól oly távol esik ez a munka, még nem látom benne a kémiát. Laborhoz képest viszont vitathatatlan előnye, hogy jobban beosztható a munka 8-16-ig. Túlórázni persze lehet, de ez nekem egyelőre nem megy és nem is akarok rászokni.

Már egy hónap eltelt, volt benne pár rövid hétvége is. Ami a háztartási munkák mellett az iskolásokkal való házi feladat ellenőrzést is jelenti. Szerintem rengeteg házit kapnak, külön pech hogy hétfőn Andor egyik könyve itthon maradt amiből házi feladatot kapott és persze az eredménye fekete pont lett (beírva az üzenőbe, figyelmen kívül hagyva több másik elkészült házi feladatát). Mindegy, hétfőn fogadóóra.

És a hét örömhíre. Adrika pár hete matekversenyen volt, az osztályukból ő és 3 kisfiú lett benevezve erre az országos versenyre. A héten lett meg az eredménye: ő megyei szinten 30. lett, az osztálytársai pedig 1., 4., 6., helyet szerezték meg, a megyei első az országos 1-15 helyezett között van. Persze a milányunk önbizalma elég alacsony, úgy vezette be nálunk, hogy anya biztos haragudni fogsz, hogy csak a 30. lettem. Még jó, hogy egyelőre mi vagyunk a jobb matekosok és így meg tudtuk győzni, hogy nem olyan rossz hely az (hányan írtatok az osztályból, a suliból, hány iskola van a városban, a megyében...egész jó lesz később statisztikából ha így folytatjuk). Itthon aztán kiderült, hogy a felső 10-15%-ban van, korosztályából több mint 3400-an versenyeztek. A jól sikerült eredményért pedig meg van az első szaktanári dícsérete is. Büszkék vagyunk rá!

Előző posztomban említettem ,hogy Áronka számára is megkezdődött az ovi és sikeresen vette az első lépéseket ott.

A folytatás is jól sikeredik, az elmúlt másfél hétről csupa jót tudunk mondani. Már nem csak néma csendben tölti a benti órákat, hanem néha meg is szólal...és akkor derülnek a körülötte lévő felnőttek:-)

Pénteken történt, hogy kinn voltak a tavaszi napsütésben az udvaron,  a dajka néni pedig csak úgy lazán kabát nélkül ment ki. Áron (újabb családi beceneve főtörpőrmester) pedig rászólt Katika nénire, hogy öltözzön fel, mert így meg fog fázni! (otthon még ehhez hozzáfúzte nekünk, hogy hiába mondta mégsem öltözött fel). Óvó nénijét is megfegyelmezte: itt pontosan nem tudom az előzményeket, de talán kézmosásnál lehetett hogy nem húzták fel jól a póló ujját, de a lényeg, hogy vizes lett a pólója. Erre Áronunk az óvónénijét kezdte hibáztatni: ez miattad van! Persze szeretik, nevetnek rajta és puszilgatják.

Neveket is kezd emlegetni, és reggel mikor viszem hallom az öltözőben, hogy a csoporttársak is sugdossák az anyukájuknak, hogy ő az Áron. Örülök neki, hogy nem sírva jövök ki reggelente az oviból, mert nem érzi benn jól magát.

Az élet persze minden családtag körül zajlik. Adrika még múlt héten szerepelt egy matekversenyen, aminek még nem tudjuk az eredményét, de mivel a feladatlapot hazahozta (külön kódlapra kellett beírni a megoldásokat) és tudom hol mit karikázott be, így azt is tudom mennyi a jó megoldása és mennyi a rossz. Andorunk matekfeladatlapja (internetes) hibátlan lett, örülünk neki!

Apa múlt héten volt két napot továbbképzésen, csapatépítés folyt este 8-ig majd még tovább...Én most pénteken mentem kicsit kikapcsolódni család nélkül munkavacsorára:-) Két hetet gondolkoztam előtte, hogy elmenjek-e és utolsó előtti nap döntöttem, hogy igen, Ennyire el vagyok szokva attól, hogy család nélkül menjek valahová.

Tegnap viszont mind az öten együtt mentünk abba a székesegyházba ahol esküdtünk, majd keresztelték a gyerekeket. Családról szóló verseket mondtak gyerekek, köztük Adrika, valamint hittanórán családról készült rajzokról volt kiállítás. Jó volt együtt menni, együtt lenni, Áronka keresztelése óta még nem is voltunk itt együtt. Az Adrika által mondott versrészlet persze meghatott, pedig előre tudtam mit fog mondani (és Adrika is mondta, hogy anya, azért hatódj majd meg, de ha nem mondta volna, is sikerül). És rajtam kívül a plébános úrnak is tetszett, mert utána megkérdezte, hogy hanyadikos az a kislány, aki ezt a verset mondta? Jó érzés volt.

posztot 3 éve írtam meg. Akkor viszont még nem sejtettem, hogy eljutok odáig, hogy beszámolok majd Áronka első ovis napjáról.

Az elmaradásom okán viszont már 4 első napjáról is beszámolhatok.

Szerdán reggel vittük először, apával. A helyszínről annyi ismerete volt, hogy előző héten mama volt már benn vele az oviban, de csak kétszer egy-egy órát, míg mama kinn várta az öltözőben. Akkor sem volt gond, azóta sem. Eddig gyakorlatilag egy könnycsepp nélkül zajlott az ovibajárás, legalábbis Áronka részéről,  pár cseppet én ejtettem még az első nap, mikor otthagytam... Szerdán még néhányszor telefonáltam délelőtt az óvó néninek, de minden rendben volt. Reggelizett, ebédelt, játszott, kirakózott. WC-re úgy ment, hogy kérdezték nem kell-e pisilnie - baleset nélkül megúsztuk az első napot. Csütörtökön korán keltünk, mert apának el kellett utaznia és ő vitt be minket, így a korábbi ébredés miatt már délelőtt az óvó néni ölében elaludt - miközben az esős időre való tekintettel dvd nézés volt és a Kisvakond nadrágját nézték, ezt már Áronkától tudtam meg. Rövidke alvása volt, mert mire elkészítették volna a kiságyát, felébredt és utána egész délután nem lehetett elaltatni. Pénteken délután már mondogatta, mutatgatta otthon, mamáéknál a Borsót főztem, jól megsóztam című dalocskát, amit ott tanult már az oviban.

Egyelőre félnapos, mivel még nem volt közösségben, viszont nagyon jól viseli az első napokat. Nagyon ügyes, meg vannak vele elégedve az óvónénik és nagyon szeretik:-), ő  a legkisebb, mindenki 2007-es születésű, csak ő 2008-as az elvileg homogén csoportban. Ma már kezdett önállóbb lenni, nem csak az óvónőkkel lenni, mert eddig "láb alatt volt" de ezt tényleg csak időzőjelben kell érteni.

Ha kérdezzük mesél, jó volt oviban lenni kérdésre az  a válasz, hogy igen. Én egyelőre el sem hiszem, hogy ilyen simán mennek a dolgok.

A kép oviba indulás előtt készült.

Ma lett hároméves...(A rajzot Adrika készítette és hétvégén a családi ünnepléskor adta át).

Nem kérdés, életünk egyik legjobb döntése volt, hogy vállalkoztunk harmadik gyermekre is. Az sem titok, hogy én voltam az, aki sokáig gondolkozott rajta,hogy legyen-e vagy sem. (mert úgy gondoltam, kellene egy negyedik is mellé). Teljessé Vele vált az életünk, Ő pedig annyira jó kisbaba volt, kisgyerek lett, annyira beleszületett ebbe a kis családba. Pedig milyen sokáig nem hittem el, hogy már hárman vannak!

3 éve vezetem lassan ezt a blogot, a születése után pár nappal kezdtem el, minden lényeges dolog belekerült. Ami meg nem az lehet nem is leírható, érzések, amik kötődnek azokhoz a pillanatokhoz, amikor tudatosult hogy igen, most már 3 életért felelünk. A mi emlékeink maradnak, mikor először hallottuk a kis szívecskéje dobbanását, vehettük először kézbe, hoztuk haza, születésnapok, ünnepek, hétköznapok millió emlékképe...

Jövő héttől óvodás lesz. Én pedig a héten már dolgoztam. Egy dolog bizonyítja, hogy mégsem olyan kevés az a 3 év, hogy a munkahelyen rengeteg a változás. Nehéz hetek jönnek, új munkakörbe kell betanulnom, összeegyeztetni munkát, családot, háztartást, és persze ami fontosabb, hogy Áronkának kezdődik az ovi. Bár a héten már volt benn, anyukám egy-egy órára "szoktatta", (benn volt a csoportban az óvónénivel és a leendő csoporttársakkal) ezt az akadályt eddig könnyen vette. Mesélt az oviról, még kisgyerek neveket is emlegetett. Jó lenne ha ilyen egyszerűen menne a jövő hét is és a többi is, próbálom a kétségeimet elhessegetni, nem is gondolni rá.

Áronkáról mit is írhatnék? Általánosságot, amit minden szülő mond a saját gyerekéről: nagyon értelmes, ügyeskezű, jó memóriájú, megfigyelőképessége páratlanul jó, verbálisan is erős (volt kitől örökölnie), szerintem szenzációs a humora. Szeret játszani, jelenleg a vonat a kedvenc (mindenkitől azt kért szülinapjára) , de szeret autókkal játszani, puzzle-t kirakni, könyveket nézegetni, táncolni. Önálló evésben, öltözködésben, és szeretne segíteni a háztartási munkákban is, mosógép elindítás, takarítás, mosogatógépből a kipakolásban, sepregetésben - gyakorlatilag mindenben, mindenkinek.

Kedden elvittük Áront a 3éves státuszvizsgálatra. Egyrészt mert most kedden megoldható volt, a többi kedden már foglaltak leszünk  - munkahely, ovi - másrészt doktornéni szabadságra megy két hétre. Nem volt vészes, hogy másfél héttel korábban mentünk.

Áronunk teljes csendben volt. Kezdődött a hallásvizsgálattal, ahol kellemes(?) gyermekdalocskák hallatszottak, és meg kellett volna mondania, vagy felemelnie azt  a kezét, hogy a bal füléből vagy a jobb füléből hallja. Itt még csak vigyorgott, de semmit sem reagált. Bezzeg azóta már tudjuk, hogy a jobb füléből szólt, mert egyre csak mondja, hogy Csip, csip csókát hallotta és mutatja a jobb fülét és persze mondja, hogy nem akarta odatenni a kezét.

Ezek után a szemvizsgálat következett. Szerencsére ott tudtam ,hogy nem lesz gond, hisz szakrendelésre járunk évenként és alig egy hónapja voltunk. Ott minden képről elsuttogta hogy mit lát (autó, labda, ház, pohár), na de itt! Szintén néma levente. Viszont legördült egy könnycsepp a szemén, védőnéni pedig mondta, hogy jó, nem kínozza a gyermeket tovább. Még egy magasságmérés volt, amit 94 cm-nek néztünk, de itthon azóta sem sikerült ezt a magasságot hoznia, max 92 cm-t. A súlymérés pedig az elmúlt héten többszöri mérésnél 12.8-13.5-ig volt minden, így 13 kg került be a nagykönyvbe, vagyis kiskönyvbe. Volt még vérnyomásmérés, aminél közreműködő volt és 90/60-at mértek. És még pár kérdésre kellett válaszolni, majd doktornéni is megvizsgálta.

Múlt héten az oviba kellett beugrani egy jelentkezési lap kitöltése miatt. Meg lehetett jelölni 3 helyet, mi kettőt jelöltünk meg, csak hogy ne 1 szerepeljen rajta...Hiába, Áronnál már minden más, mint a két nagytesónál, győzzük követni a változásokat. De ez így volt már a terhességnél is. És most hogy oviba jön két körtejelű tesó után lesz egy labdajelű gyermekünk is (és nem egy bilijelű vagy pelenkajelű, mint ahogy pár hete mondogattuk mikor bepisilgetett...). Azt hiszem ez a dolog nálunk az utolsó pillanatban oldódott meg.

Aztán tegnap is voltam benn az oviban, jövő héten már ebédbefizetés, még megkérdeztem van-e valami változás és ki lesz két hét múlva a délelőttös óvónő. Annyi beszoktatás mégis csak lesz, hogy az első napokban nem engedik hogy ott aludjon, mamáék ebéd után hozzák el. Reméljük nem kell hamarabb... Én viszont jövő héttől már dolgozok, a holnapi az utolsó szabinapom előtte. Készülök a hétvégi Áronszülinapra, mert egyelőre a hosszú hétvégére való tekintettel előre hozzuk az ünneplést egy héttel. Már igyekszek nem gondolni rá, hogy milyen gyorsan repült el ez a három év. Szép volt, jó volt, rövid volt.

...a maszkabál

Egy egész hétig!

Már az ovibnai s így volt, egész héten farsangi programok voltak. Csoportszinten, óvodai szinten. Most ugyanez a helyzet a suliban is. Kedden farsangi futás volt, évfolyamonként versenyeztek az osztályok, minden osztályban 5 fiú és 5 lány alkotta a csapatot. Andor benne volt a csapatban a saját osztályuknál (elsők lettek a három osztály közül), Adrika nem, hiába no, anyjára ütött.

Tegnap Andorék osztálya volt a bábszínházban Maskarádés előadáson, vagyis inkább játszóháznak lehetne nevezni, holnap Adrikáék mennek. Osztályfarsang Adrikáéknak ma, Andoréknak holnap. Adrikáéknál a lányos anyukák viszik az ennivalót, vagyis gondoskodnak az ételről, a fiús anyukák az innivalóról, tavaly ez épp fordítva volt - és jövőre megint csere.

Szombaton családi sportvetélkedő, amit messze elkerültem volna, de Adrika zenés tornára jár és fellépésük lesz. Tehát megnézzük családilag és ezzel zárul a farsang az idén kis családunkban.
Már csak a telet kellene sikeresen elűzni!
 

A laparoszkópiás műtét utáni teljes gyógyulás épp egy hétig tart(ott).

Eddig csupán alaki okai voltak, hogy egyrészes fürdőruhát hordtam az utóbbi jópár évben. Most már van más is. Életem végéig megoldva a probléma.

Rengeteg lenne, csak győzném feljegyezni. Nagyrészük  a feledés homályába vész, pedig kár érte...

Amit sikerült lejegyeznem, azokból egy kis válogatás. Természetesen Áron mondta.

Sapkát tesz a fejére, megdícsérem, hogy milyen jól áll neki. Mire Ő: - Vagány vagyok? (ráadásul a g helyett d-t mond így "vadány")

Telefon mamával. Mama kérdi tőle, hogy hogy aludt.  - A fal felé fordulva - hangzik a válasz (nem pont erre gondolt mama, aki elsőre nem is értette a választ. Kellett egy kis magyarázkodás hozzá részünkről)

Szintén mamás történet. Áronka játszik a szőnyegen, mama megjegyzi, hogy milyen sötét kezd lenni Áronka haja. A játékba belemerülő Áronka válasza: - Be van festve. Nem Karcsi csinálta (fodrász neve), apa csinálta! (nincs persze befestve a haja, egyébként senkinek sincs a családban, nem tudom honnan gondolta hogy fodrász ilyesmivel is foglalkozik).

A napokban történt, látja a (seb)ragasztókat rajtam. - Anya, meg vagy ragasztva?

És még mindig egészséges-betegséges. Köhögött mostanában, be szoktam kenni a hátát Kinder Loof-fal. Nem is veszem figylelembe, de természetesen Áron már tudja a gyógyszer nevét.

Ma este kérdi tőlem:- anya, bekensz kinderluffal? (nevetek, mert meglepődök hogy ismeri  a nevet). De ne nevess rajta!

- a fenekembe a múltkor adtál gyógyszert, ami fájt nekem (tényleg, lázkúpot)

Az esti gyógyszerezés menete: mikor náthás volt kapott cebion-t is (c-vitaminnak hívjuk)a D-vitamin mellé. Minden este figyelmeztetve voltam, hogy mi következik, és megjegyezte, hogy melyik vitamin melyik üvegcsében van, az egyik kicsit nagyobb és ennek megfelelően tudta hogy mikor melyiket adom és kérte a másikat.

A héten történt. Egy nagyon rossz szokást vett fel, mégpedig a szájáról tépkedte a bőrt, már vérzett majd szinte be is feketedett az ajka. Rászóltam, hogy fejezze be.

- Ne haragudj anya! Véletlen volt. Megígérem máskor nem csinálok ilyet! (és tényleg, meggyógyult a szája, és be is fejezte, remélem többször nem fordul elő).

Áronka szerencsére nem kapta el a hányós-hasmenős vírust, viszont még mindig köhög.

Én viszont szerencsésen túl vagyok a műtéten. Szerdán reggel 8-ra már a kórházban voltam, külön történet, de este 1/2 7-kor foglalhattam el az ágyamat. Jelenlegi minuszok: jópár kiló, egy gyulladt epehólyag és egy 21 mm hosszúságú epekő. Varratszedés holnap.

Még nem vagyok toppon, hajolgatni, emelgetni nem bírok, de majd idővel megoldódik. Azt azért elmondhatom, hogy még nem szült szobatársaim irigykedve nézték, hogy mennyire hamar ment nálam a regenerálódás.

Ezzel együtt túl vagyunk Áronnal az első külön töltött napokon. Nagyjából úgy izgultam előtte, mint akik szülni mennek és a nagyobbik gyermeket hagyják először apára, nagyszülőre. De ez is természetesen megoldódott. Áronka telefonban egyik nap annyit kérdezett, hogy : anya, még mindig kórházban vagy - másik nap meg mondta, hogy nagyon hiányzol anya. Ezt azóta többször emlegette itthon is.

Itthon aztán érte pár meglepetés. Először is nem nagyon értheti, hogy ha azért voltam kórházban mert fájt a hasam, hátam és a doktor bácsi meggyógyította akkor most még miért is fáj a hasam??? (mert fáj, csak most a varrás miatt). Mikor jött tegnap cicizni, akkor meg megállapította hogy koszos a cicim (a jódot még nem tudtam róla levakarni), és persze a ragasztókon is meglepődött. Számtalan kérdés hangzott el, hogy miért van ott a ragasztó,  a kosz, miért voltam kórházban, meg egyébként majd ő is megy egy másik doktor bácsihoz, mert neki meg fáj a dereka;). Most hogy már itthon vagyok szeretné ha én öltöztetném át, de ezek a dolgok még nem nagyon mennek, szerencsére sok segítséget kapok Apától, gyerekektől. Hát ez az utókezelés része nem rossz. Bár sejtem nem fog sokáig tartani.

Kezdődött szombat éjjel egy (órákon át tartó) emlékeztető görccsel el ne felejtsem mi vár rám a héten...tartott épp annyi ideig, hogy reggel lett mire elaludtam. Sebaj, ha vasárnap nem is leszek fáradt majd hétfőn annál inkább, de még hétfő éjjel aludhatok. Ez van ugye most - éjjel két óra és még semmit sem aludtam.

Déli alvásából Áronunk lázasan ébredt. Anyukáméknál töltöttük a napot, hát legalább többen is megijedtünk, hogy most mi lesz. Anyukámék bármikor szívesen vigyáznak az unokáikra, de bevallják, hogy attól félnek, hogy épp akkor lesznek betegek, mikor ott vannak. Sose jó ha a gyermek beteg, de azért valljuk be tudnak időzíteni. Áron tavaly talán egyetlen egyszer sem volt lázas. Két éve épp a szülinapján lett, majd karácsonykor, ügyeletre mentünk vele. Egészen a mai (tegnapi) napig nem volt semmi gond. Szóval most pörgött az agyam, hogy mi lesz, ha elhúzódik a dolog és mamáéknak, apának még ezzel is szembe kell nézni, míg én nem vagyok itthon, hogy ápolják a Picikét.

Egyértelmű volt, hogy most orvoshoz megyünk. Egy hét alatt ez volt a harmadik látogatásunk, bár ez az első hogy betegen. Pénteken kapott oltást. Végülis csak kicsit piros a torka, megnyugodtunk. Estére aztán olyan láza volt,(40 fok árnyékban kb. ) amihez mérés nélkül is azonnal kúpot adtam. Majd szépen elaludt mellettem. Nemsokára hányásra ébredt - mosás elindítva, addig Áronkát lefektettem az ágyába. A mosást túl korán indítottam el, mert mire elindítottam a mosógépet az ő ágyát is telerakta. Ezek után odaállítottam a wc elé, hogy ha kell, akkor oda...Még párszor kellett is, szerencsére nem túl sokat és inkább csak olyan nyákos valamit, talán a torkáról ami feljött. Hát most miután a második adag mosást is beindítottam és Áronunk is remélem már végiglaussza az éjszakát én virrasztok, és közben reménykedek, hogy nem, nem valami hányós-hasmenéses vírus, mert az most végképp nem hiányzik. Annyira vagyok önző, hogy remélem, én sem kapok el semmit, mert nincs kedvem magammal vinni a kórházba, arról nem is beszélve hogy onnan meg pláne nem szeretnék hazahozni semmit se.

Kellett már ez a kis izgalom a nyugodt és egyhangú hétköznapjainkhoz...

Már csak alig 6 hét hét és ha semmi sem jön közbe Áronka is megkezdi az ovit.

Pár hete már említette épp az ovikapuban a vezető óvónéni, tegnap viszont fel is hívott telefonon, hogy hogy döntöttünk: megyünk-e oviba márciusban, mert ha most megy akkor abba a csoportba kerül, ahonnan Andor ballagott - nem csoport, hanem óvónők, ez nagy különbség - ha nem akkor szeptemberben egy akkor újonnan induló csoportban lesz. Itt ő lesz a legkisebb vagyis a legfiatalabb, abban a másik csoportban ő lenne a legnagyobbak közt ha csak épp nem a legnagyobb. Mivel itt a családban is ő a legkisebb szerintem ezzel a felállással jobban járunk.  A beszoktatás - beszokás is talán így lesz egyszerűbb, mert ezek a gyerekek szinte mindannyian szeptember óta együtt vannak, tehát már igazi ovisok, és tapasztalatom, hogy a gyerekek nagyon befogadóak, egy új kisgyereknek nagyon örülnek, boldogan mutatják a játékokat és ha sír, vigasztalják. Bár remélem erre nem kerül nagyon sor. Szeptemberben pedig egyszerre szokna be kb. 20 kisgyerek, akkor és ott lenne sírás-rívás.

Abban pedig csak reménykedni tudok, hogy a tanév végéig hátralévő 3 hónap elég lesz Áronnak is az ovi megszokására és szeptemberben nem fogjuk előlről kezdeni. Valahogy úgy érzem nem lesznek gondjaink és szeretni fogja az ovit.

Én kezdek hamarabb. Egy héttel. Majd együtt szokjuk meg az új helyzetet. Lesz rá időnk.

Többen írtátok, mondtátok,hogy ezt a gyeswellness kifejezést szabadalmaztatnom kellene, annyira leírja az itthoni helyzetet. Hát akárhogy is van, jó és rossz oldalt összevetve, azért jó itthon lenni és nem bántam meg egy pillanatig sem, hogy a harmadik életévet is itthon töltötte Áronka velem. De ennek az idilli itthonlétnek már a végén járunk, nagyon a végén.

A munkábaállásom első konkrét napja attól függött, hogy műtenek avagy mégsem. Hétfőn aztán egy ismételt hasi uh kimutatta, hogy bizony lesz. (kellemes meglepetés volt, hogy az doktornő aki a vizsgálatot végezte majdnem 30 éve ismerősöm, egy iskola padjait koptattuk, mint ahogy most a gyerekeink is ezt teszik, szintén évfolyamtársi minőségben). Van még néhány napom itthon, majd jövő héten bevonulok és műtét.

Ennek ismeretében hívtam fel a volt főnöknőmet, hogy gyakorlatban mikor kezdhetek dolgozni, miután a két álláslehetőség közül is egyértelműen el tudtam dönteni mi  a jobb nekem (a papíralapúbb...), majd megbeszéltük, hogy március 7-én leeghamarabb kezdek, vagy ettől még később ha mégsem úgy épülnék fel addigra, mint kellene. Bár akkor még úgy volt, hogy januártól szabin vagyok és így alig marad az éves szabimból a gyakorlatban kezdésre, de tegnap sikerült ezt is személyesen rendezni, olyannyira, hogy ami lehetséges papírt aláírtam a munkakezdéssel kapcsolatban, szabit kiírattuk,  a munkakezdésre már csak szinte az orvosi vizsgálatra kell bemennem - bár mostanában épp annyi orvosi papírt sikerült összegyűjtenem amivel szerintem az egész gyárat most el tudnám látni, de még hagyom érvényesülni az üzemorvost is  mondjuk egy magas vérnyomás diagnosztizálásával. ezt ugyanis még mostanában nem mértek.

Tehát a műtétet már a felépülési időszak követi csak a munkábaállás előtt, így igazán ezek az utolsó igazi itthon kettesben töltött napjaink. Hát hogy elrohant ez a három év, azt nem kell senkinek sem mondani, aki velem együtt most épp kisbabás-kisgyerekes napjait tölti otthon.

Igyekszem még kihasználni, bár nem csak a játékról szólnak már ezek a napok sem. Olyan terhességi fészekrakási ösztönhöz hasonló, hogy még ezt is és ezt is meg kell csinálni, mintha utánna már sose lenne többet rá idő. Az én komfortérzetemhez még egy nagytakarítás is hozzátartozna, de úgy néz ki, hogy nem kell most ezzel foglalkoznom, mert megoldható,  (marad annyi szabim), hogy akár hetente egy-egy napot itthon legyek, ezeket a napokat fogom terveim szerint a háztartásra szánni, hogy hétvégenként amikor mindenki itthon van ne a porszívóé és a vasalóé legyen a főszerep.

Hétfőn családilag fodrászat, hogy szépen vonuljak (utolsó utamra) be a kórházba, majd szerdától izgulok, hogy Áronka hogyan lesz el apával itthon vagyis nélkülem. Mert könnyű másnak tanácsot adni a második baba szülése előtt, hogy higgye el el lesz nélküle is a nagytesó, most én is hasonló cipőben járok és csak bíztatom magam, mert tudom, hogy nem lesz semmi baj, de nekem is hiányozni fog, hisz még sosem töltöttünk külön egy napot sem.

Kikocstól kaptam üzenetet, hogy díjat adományozott nekem.

Mégpedig ezt:

Nagyon szépen köszönöm Kikocsnak, hogy rám gondolt, megpróbálom a szabályokat betartva továbbadni én is.

Nézzük a díjátadási szabályokat:

Az első két szabálynak már eleget tettem. Ez a könnyebbik része a dolognak. És most jöjjön a neheze! Ami azért nehéz, mert sok olyan blogot olvasok, akinek a szerzője simán megérdemelné a díjat, de mások - nagyon-nagyon sokan is szívesen olvassák őket - értem alatta Cucka, Daniella, Csillus, Ingrid írásait. Azt gondolom nekik többszáz követőjük van.

Olyanokat sem fogok most megnevezni, akiknek titkosítva van a blogjuk, bár nagyon szeretem Albertke hétköznapjait és WS igaz világát is.

Akiket végül választottam azok sem igazán kezdő bloggerek, legtöbbjük régebben ír, mint én (hű, már én is lassan 3 éve vezetem és most néztem meg ez a 303. bejegyzésem). Gondolom hogy sok az olvasójuk is, de  kommentelőik kevesebben vannak.

Tehát a választottjaim: Máté és Milán anyukája Bea, Milán és Levente anyukája Csilla, Szonja és Kira anyukája Lili, és Zalán anyukája Eperlány, valamint 3gyermekes sorstárs Kendemami! Mindegyik említett blogíró barátnőnek szeretem őszinte írásait, humorát, egyszerűségét, ahogy a hétköznapok történéseit, könnyebb-nehezebb pillanatait megosztják velem, velünk.

Mindannyian fogadjátok tőlem szeretettel ezt a díjat, remélem ti is folytatjátok a játékot!

Ha már ennyire közeledik a munkábaállás napja (nem tudom mikor lesz, de hamarosan) még gondoltam gyorsan elintézem az orvoshozjárósdit. Majdnem minden gyereknek, nekem is most volt ideje egyik-másik rendelésre visszamenni.

Így aztán túl vagyunk Adrika és Áronka  szemészeti kontrolján, velük évente kell menni ellenőrzésre, Áronka sebészeti kontrolján - szerencsére rendben van, de egy év múlva ismét kontrol, nekem egy nőgyógyászati eredményért kellett mennem, Andort pedig hétfőn viszem fogászatra, barázdazárásra. Közben hívtam a doktornéninket a bárányhimlő elleni oltással kapcsolatban, azt mondta nem kötelező egészséges rendelés időpontjában menni. Viszont két oltás szükséges 6 hét különbséggel, a másodikat úgy tervezem, hogy egybeessen a 3 éves státuszvizsgálattal. Nekem visszatérésem van még a vesekő miatt az urológiára és az epekő (?) miatt a sebészetre.  A kérdőjel oka: sztk-s sebész ránézett a hasi UH leletre és leírta,hogy ekeövesség igazolva, javasolt: műtét. Ezzel a beutalóval felkerestem a klinikai sebészt, aki azt mondta, hogy nem egyértelmű a kő jelenléte, ő pedig a nem meglévő követ nem veszi ki. Szóval hasi Uh ismétlés hétfőn, ezúttal éhgyomri felvétel készül a múltkorival ellentétben.

Andor a héten két napot itthon volt, mert nagyon elkapta a náthát. Szerencsére semmi láz és egyéb tünet, csak a zsebkendőfogyás volt erőteljesebb. Tanítónénije azt is mondta, hogy még orvoshoz sem fontos menni, csak teáztassam, pihenjen. Házi feladatot Adrikával elküldték neki, nagyon hamar és jól megoldotta, kis segítséggel.

Jó lenne ha ezzel befejeződne az egész évi orvoshozjárás.

Nagyjából ezekkel foglalkoztam mostanában.

Még szeptemberben egyeztettem a volt-leendő főnöknőmmel, hogy januártól el tudnám képzelni, hogy megyek vissza dolgozni. Az a két hónap Áronka szülinapjáig már se nem oszt-se nem szoroz. A munkába való visszatérést folyamatosan tudtam volna elképzelni, az évek alatt összegyűlt 41 nap szabit heti 1-2 napban törlesztettem volna, azaz nem heti 5 munkanapot képzeltem hónapokig dolgozni.

Az elmúlt évvégém arról szólt, hogy hová megyek vissza majd. Két teljesen eltérő munkakör látszott biztosnak, az egyik papíralapú és a régi osztályomon, a másik is erősen papíralapú, de mégiscsak laborban régenvágyott munkakörbe. Ez utóbbinak végül egy hátrányát láttam volna hosszútávon mégpedig az igen gyakori szombatozást. Ezt egyelőre rendszeresen elképzelhetetlennek tartom. (ennyit a heti 3-4 munkanapozásról)

Első munkakörre végülis igent mondtam a napokban, gyakorlatilag múlt hét csütörtök óta gondolkozom rajta és tegnap lett lefixálva - csütörtöki álláspont szerint akár már szabin is lehetnék, februártól pedig mehetnék dolgozni. Akkor a szabim fele elment volna januárra, a másik felét elvileg vehettem volna ki ahogy eredetileg gondoltam. De az élet itt is közbeszólt. Mégpedig újabb epegörcsök formájában. Amivel úgy döntöttem nem várok tovább, míg kő van, görcsök is lesznek, rászánom magam a műtétre. Végülis január elején azért kerestem fel a háziorvosomat, mert az elmúlt hónapokban többször előfordult a görcsölés, csak a hasi UH mutatta kép alapján lett sürgősebb a vesémmel foglalkozni. A héten aztán visszamenve az eddigi vizsgálatok eredményeivel elhangzott a kérdés, hogy rászánom-e magam az epekő eltávolításra - mivel előző éjjel nagyjából semmit nem aludtam, így akár azonnal bevonultam volna a műtőbe.

Most ez a munkával úgy függ össze, hogy így lehetetlen hogy februárban dolgozni menjek, ha minél hamarabb lezajlik a kórházasdi még akkor is leghamarabb márciusban reménykedek. Hogy fogynak a szabijaim? Most alkudozok, hogy ne januártól legyek szabin, mert akkor márciusra a plusszok elfogynak, sőt még az ideiből is menne, a gyerekek után járót átpasszoltam apának...Hát nem így terveztem január elején. Egyáltalán még a munkáról sem tudtam, hogy mégiscsak lesz hely ahová akár januártól is mehetnék.

Addig is intézem még az egyéb egészségügyi dolgokat, Áron sebészet, szemészet, Áront el kellene vinni igaz a szülinapja előtt 3éves státuszra, bárányhimlő elleni oltást is be szeretném adatni neki. Bár a (kis-nagy)dolgok jelenlegi állása szerint nem mehetne oviba...

Iskolásaim meg tegnap hazahozták félévi bizijüket. Érdekes és tanulságos. Adrikáé szokás szerint és várhatóan kitűnő, példás magatartás, szorgalom, minden tantárgy jól megfelelt. Egyelőre nem jegyet kaptak, pedig évközben már igen, hanem még mindig szöveges az értékelés, és nagyon jó. Ahol nem a legjobb van aláhúzva (ez nagyon ritka) azokkal sajnos egyet kell értenem, teljesen jól látják a tanítónénik a gyermek értékeit, és esetleges hibáit.

Andoré ennyire nem lett szép. Magatartása, szorgalma jó, viszont mindenből jól megfelelt. Itt ért a szöveges értékelésnél néhány meglepetés, magyarból például pozitív irányban is: míg jópár hete kiderült, hogy Andor írása olvashatatlan lesz, most úgy lett jellemezve, hogy jól olvasható, neki inkább a másolás, diktálás utáni írás jellemzése nem túl szép (sok hibája van). Talán két olyan aláhúzás szerepelt, amivel nem értek maradéktalanul egyet, de azért többségében igen. Néha szerencsére, néha sajnos.

Stílusosan az előző folytatásaként...

Legyünk túl a rosszakon. Mindjárt első nap leejtettem a telefonom, szerencsére funkcionális probléma nem lett vele, de mivel kihajtós ott lett kicsi gond. most nehezen nyílik. Majd idővel újítunk rajta, bár nem vagyok az  a fajta aki a paicon megjelenő legújabb modellel büszkélkedik, épp rá férne egy csere, immár 4 éves. De ha nem muszáj, akkor azért nem cserélném, szeretem a telefonom. Ha már törések, a mindennapi teánk elkészítése is akadályozott lett, teakiöntő tört el hétvégén, Áron mindenkinek mondja, hogy "eltört a tea". Persze telefonon, mert úgy főleg nagy dumás. Apropó egy Áronszáj: pár hete történt, G.mamával beszélt telefonon, de nem ismerte meg rögtön a hangját. Kérdi tőle mama, hogy kivel beszélsz? Rövid gondolkozás: hát...Veled! (igaza volt, vagy igaza volt?)

Még az elmúlt évben történt, de az idén tudtam meg, hogy karácsony előtt pár nappal meghalt egy volt középiskolai tanárnőm, akit egyébként nagyon szerettünk, tiszteltünk. Holnap temetik, Pesten. Nem volt idős, 62 éves és hirtelen halt meg.

Én pedig megkezdtem idei orvoshozjárásomat. Nem túl gyakori dolog ez nálam, a háziorvosom gyakorlatilag nem ismer, úgy kell neki bemutatni. Most az epegörcsös panaszaimat megunva meglátogattam, majd vérvételi és hasi UH-gal a kezemben elindultam a kivizsgálások útján. Hasi Uh persze rögtön kiszúrta a vesekövet, tele vagyok vele (miért is kellett nekem anno ásványt gyűjteni hobbiszinten???), innen egyenes út az urológiára, ahol már túlvagyok egy urográfián és előtte vagyok egy kőzúzásnak. Az epeköves vonalról egyelőre letértünk, eltértünk, illetve UH alapján kérdéses az ottléte (miért okoz tipikus epeköves panaszokat? egyébként 3 éve már jelen volt, Áronos terhességem során derült ki a jelenléte). Kőzúzás után megyek vissza háziorvosomhoz, aztán meglátjuk mi bajom van még:-).

Ovis élet: ha már mehet Áron márciustól, hát bementünk ne csak tőlem hallja a gyerek állandóan hogy majd az oviban ez lesz meg az lesz: nézze meg maga is. Igaz hogy mindez alig negyedóra volt és délután négy órakor egy üres csoportban, de legalább játszott már a leendő második otthonában is. Kifaggattam óvónénit, hogy a csoportból elmenő kisfiúnak mi a jele - a labda - aminek nagyon örülnék ha Áron megörökölné, olyan általam is könnyen lerajzolható dolognak tartom. Szóval praktikus. Persze azért addig még van dolgunk és még bármi történhet, de remélem már semmi negatív nem jön közbe. Áron egyébként jól érezte magát egyedül a játékok közt, görbült a szája, mikor el akartunk indulni haza, bár ott nagyon csendes volt. Arról hogy mit csinált az óvónéni annyit mondott, hogy levette a kabátomat (igaz). A kisvécét nem próbálta ki, de mosolygott, látszott tetszik neki, de a kismosdónál elég hosszú kézmosást tartott. Az elkövetkező kéthónapban igyekszek majd néha-néha bemenni vele, mégha csak pár percre is. Beszoktatás előzetes.

Iskola: a héten első félév vége. Adrikáék már tudják a második féléves órarendet, most hétfőn lesz 5 órája a többi napon négy. Tehát eddig a csütörtök volt neki nehezebb, mert akkor volt a szolfézs-hittan-zenés torna is, most a hétfő lesz zsúfoltabb, mert a hatodik órában szolfézs. A szakkörök időpontja nem változik. Jövő hét pénteken osztályozó konferencia, így tanítási szünnap. Jól jön egy kis szünet, rég volt már, de soká lesz.

Apa munkahelyén is megkezdődött a héten a túlórázás, már volt benn 12 órát/nap. Én pedig várom a híreket, mikor és hol kezdhetek.

Kicsit megint lemaradtam a bejegyzéssel, de sebaj, most pótolom.

Kezdjük ott, hogy az előző bejegyzésem 24-én reggelre esett, addigra viszont nálunk már feldíszített karácsonyfa állt.

Ilyen:

 Hiába, no, sok helyen kell fát díszíteni az  angyalkáknak, így vannak otthonok ahol már 23-án éjjel elkezdi díszíteni. És nem szereti ha megzavarják, mert akkor esetleg nem hoz ajándékot a Jézuska, mint ahogy nálunk a nappali ajtón olvasható levélből kiderült...

 Végül aztán csak eljött az este, de addig K.mamáéknál ünnepeltünk, ebédeltünk. Végre egy családi kép is összejött, rajta van mindenki, vállalható arccal.

Hogy nem készültem sokfogásos extra vacsorával ezúttal sem bántam meg. Mamáéknál úgy jóllaktunk délben, hogy a szentesti vacsora alatti húsfogyasztásunk nagyjából egy nagypéntekivel vetekedett. Ennek ellenére nekem sikerült a fél éjszakát epegörcsösen eltöltenem, több órán át mintegy 8-10 hányást produkálva. Szép karácsony éj.

De még nincs éjszaka, csak este, második nekifutásra megérkeztek otthonunkba is a Jézuska ajándékai. Első nekifutásra megijedtek az eleven gyerekektől, és futásnak eredtek, üres kézzel.

Ajándéklista ezúttal is telitalálat volt, bár szokás, hogy ez nem rögtön derül ki. Kell hozzá pár óra.

 26-án útrakeltünk, G.mamához. Hosszú volt az út, mint mindig, de legalább megérkeztünk. Az út mentén árokba borult autók átványa különösen szívfájdító karácsony másnapján.

Persze mamánál ismét telitalálatos ajándékok, társasjátékok, amikkel lehetett éjfélig játszani. Majdnem minden este.

A karácsonyi ünnepeket még egy ünnep váltotta mamánál, mégpedig a dédi 80. születésnapjának nagycsaládi ünneplése. Isten éltesse sokáig!

Szilveszterre hazatértünk, szűk körben, ötösben vártuk az újévet, ami reméljük sokmindenben hasonló lesz a tavalyihoz (egészségre nem panaszkodhattunk), és reméljük sokmindenben jobb lesz mint a tavalyi.

Hétvégén még egy középiskolai barátnőmet is vendégül láttuk, aki még nálunk nem járt, de többször találkoztunk már vele. Jól telt így az első idei iskolai, munkanap előtti hétvége.

Csak a koránfekvést-koránkelést lesz nehéz megszokni.

Itt ragadom meg az alkalmat, hogy minden kedves blogolvasó barátomnak, családjának, szeretteinek békés, boldog új esztendőt kívánjak!